Rakott kel - ahogy én készítem
Hozzávalók:
1 szép fej kelkáposzta – néhány levelet használok csak fel
2-3 fej vöröshagyma
1 kg darált hús (sertés vagy pulyka)
1 bögre rizs
1 evőkanál só
1 evőkanál pirospaprika
1 teáskanál feketebors
1 teáskanál fokhagymapor
1 teáskanál majoránna
1 teáskanál őrölt kömény
1 evőkanál olaj
kb. egy evőkanál margarin a tepsi kikenéséhez
Elkészítés:
A rizst egy-két csipet sóval feltesszük főni – én két és félszeres vízmennyiségben szoktam. A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk. Az olajon megpirítjuk, rátesszük a darált húst és fűszerezzük a maradék sóval, pirospaprikával, borssal. Fehéredéséig pirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymaport, majoránnát, őrölt köményt. Alaposan összefőzzük. Közben a rizs megpuhult, vegyük le a lángról és tegyünk rá teljesen a fedőt, hogy felvegye a maradék főzővizet (ha elfőtt volna, egy fél bögre víz segít). Rátesszük a főtt rizst a húsos-fűszeres alapra és alaposan összekeverjük.
Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra. Előkészítünk egy magas falú tepsit vagy jénai tálat. Kikenjük margarinnal. A kelkáposztáról levesszük a külső leveleket, amelyik földes, azzal nem szoktam küzdeni, a második-harmadik réteg általában már egészen jól néz ki, ezeket egy tálba szedem és hideg vízben alaposan lemosom. Mivel a tepsim szögletes, a leveleket félbe vágom, így jobban illeszkednek a tepsi széléhez. Az első réteg kelkáposzta levél, majd egy réteg hús következik. Lehet akár tovább is rétegezni, Párom annyira nem rajong a káposztáért, így én csak alá és fölé tettem. Végül befedjük a húst káposztával. Mivel nem főzöm külön elő a káposztát, kb. 15 percre beteszem a sütőbe, és csak utána kenem meg a tetejét tejföllel. Összesen nagyjából 25 percig sül.
|